2013. június 2., vasárnap

Ez is hála...

Az édesapával régen nem láttuk már egymást. Tanítottam a lánykáját. A lányka már 35 körül van, édesanya. Az édesapa pedig már nagypapa. 
Örömmel ismertünk egymásra a hentesnél. Ő a pult túloldalán eladóként, én vásárlóként a másik felén. Üdvözölt, megkérdezte, hogy vagyok. Felelevenítettük a régi szép emlékeket, a családlátogatásokat. Én is érdeklődtem a lánykája felől és az unokákról kérdeztem. 
Ennek a találkozásnak már két éve...
Azóta is, ha vásárolok, mindig megkérdezi miből kérek. Ajánlja, hogy miből vásároljak (és miből ne), ha darált húst kérek, soványat darál, mert vélelmezi, hogy azt szeretem... Elnézem a kezét, ahogy finom mozdulatokkal lefejti a zsíros részeket és gondosan beteszi a darálóba a húst. Minden árut duplán rak zacskóba, nehogy átengedje a levét a többi árucikkre a táskámban. 
Tudom, hogy szegények voltak, nehezen neveltek fel három gyereket, taníttatták őket, egyengették a gyerekek útját erejükön felül. De a szívük mindig gazdag volt és lesz. 
Minden találkozáskor kicsit elérzékenyülök belül. 
Soha nem kértem, hogy másként szolgáljanak ki.
Ezek a mindennapok pedagógusnapjai!
Ezek az örök megemlékezések, amikor látom a kézmozdulatban, a gondosságban a hálát.
...amikor megláthatom a másik szemében a kimondatlan KÖSZÖNÖMÖT!
Áldott, szép pedagógusnapot kívánok a Kollégáknak!

"Vezesd őket, utat ne tévessz,
S magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy!"
/Nagy László/
E.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, könnyek szöktek a szemembe... Olyan pillanatok ezek, amikor a minden rossz mellett is azt mondjuk: megérte, megéri. :)
    Mára is szép napot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  2. Ennel mar csak az lenne szebb, ha senkinek nem tennek bele a szalamiveget, mocsingos cupakot a szep szeletek koze.
    Egy olyan pedagogus, aki utalja ha kiveteleznek vele...

    VálaszTörlés
  3. Igazad van. Senkinek ne tegyék bele...
    (De beleteszik. Tudom. Mert csak Ő nem teszi bele nekem...) Olyan ritka a bármiféle gesztus, vagy hála megfogalmazása egymás felé, hogy azt hiszem ennyi belefér... Pedagógus nap volt és ez a felém irányított hála. De én is meg szoktam fogalmazni, érzékeltetni mások felé ezt, másképp.
    Tegnap elballagtattam.
    Sírtunk.
    ...sokaknak fejezhettem ki a hálámat.
    E.

    VálaszTörlés
  4. Tegnap emlegettünk benneteket, remélem jól vagytok.Egyik kolléganőd volt a Dórinál. :-)

    VálaszTörlés