2011. szeptember 23., péntek

Ami sok az sokk...

A tanév kezdete mindig sok változást hoz: változást a tanárokban (van, aki babát vár, van, aki az életviteléhez megfelelőbb álláshoz jut, van, aki nyugdíjba vonul), változást a diákokban (ide- vagy elköltöznek, jót vagy rosszat hallanak felőlünk). Szóval az örök változás dinamikája bennünket is mozgat.
Évről-évre egyre többen keresnek Pécsről - gondolom a tendencia más nagyvárosi iskolákban is érzékelhető - , mivel a létrehozott mamutintézmények nem jelentenek megoldást tanulási vagy pszichés fejlődési rendellenességgel küzdő gyermekeik számára. Az idei évben sajnos többeket el kellett utasítanom. 
Már az első telefonos beszélgetésünk sokat elárul nekem, de ha a legkisebb esélyt látom arra, hogy fogadni tudom a gyermeket mindig adok lehetőséget személyes találkozásra. Számomra az élő, egyenes adás nagyon fontos: rendkívül erős impulzusokat tudok kapni egy embertől és bízom benne, hogy adni is. Sok minden kiderül a csecsemőkorról, a kisgyermekkorról és addig csűröm-csavarom, amíg a mindennapokról is. Szeretem lejátszani azokat az egyeztetéseket, melyek a későbbi konfliktusokat megelőzik, szembesítik a szülőt azzal, hogy valóban elfogadható-e számára az általunk képviselt értékrend. Ne később huzakodjunk! 
Ez a szeptember meghozta nekem azt a csüggedést, hogy rádöbbenjek rohamosan szaporodik a hiperaktív, a megismerési funkciózavaros gyerekek száma.

Előzmény: a szülő elbeszélése alapján a gyermek mozgékony, eleven, nem lehet lekötni. Láttam a gyereket: neveletlen, szemtelen, trágár. Apa és anya nem azonos értékrenden (még csak nem is hasonló értékrenden) nevel. A gyerek kettőjük között lavírozik és csúszik ki a kezük között, mint a sikamlós hegyi pisztráng. Figyeltem a gyerek játszmáját, pontosan tudja, hogy mit csinál. A két szülő tanácstalan. Egyetlen gyermekük. 
Ma ismét beszéltünk: az apa elmondta, hogy sok volt a dolguk, mindig nagy hajtásban voltak. Ő úgy szereti, ha pörög az élet. (Tapasztalható is rajta: arcizom rángatózás, folyamatos dadogás, egyáltalán nem ritmusra járó láb.) A kisbaba (a mostani problémás) az autóban nőtt föl. Vitték egyik helyről a másikra. Csak autóban tudott elaludni, sokszor este tízkor is kellett vele menni egy kört a városban.
 Megdöbbenek és elszomorodok.
 Már akkor gallyra vágták. Lehet, hogy soha nem fogja megtudni. Folyamatos zaj, hangos, dübörgő zene. Mindegy mi, csak szóljon. Az apa is utálja a csendet, a gyerek pláne. 
Mindenre beíratják: kézi, foci, gitár, plusz angol.
- Nem igaz! Ezt a gyereket nem lehet lefárasztani! - mondja az apa.
(Pedig már rég le- és kifárasztották! A lelkét és az idegrendszerét.)
Nem tudok segíteni!
Teljes körű családterápiára lenne szükség!
Ahhoz alázat és együttműködés kell.
- Őt ne alázza meg senki! (Nem érti a szót! - nem a gyerek nem érti!)
Menthetetlen! 
Általam menthetetlen!
Add Uram, hogy rátaláljanak a Te utadra!
Ámen

2011. szeptember 14., szerda

Tarka-barka város

Gyorsnak kell lennem, mert kevés az időm, de remélem érthető lesz, amit írok. Amiről írok, nem saját találmány, sőt szinte semmi, mindent úgy tanultam, és mások praktikáiból építettem át a mindennapi munkámba. A mai közzététel Ritok Nórának köszönhető, akinek a rajztanítási ötleteiből sokat merítettem és merítek. Tapasztalatom szerint a gyerekek rajza nagyon sok mindent elárul a lelki világukról, pillanatnyi hangulatukról, de ugyanakkor fantáziájukról, kreativitásukról is. A rajzolás, rajzolgatás, mint a szabad idő eltöltésének egyik lehetséges módja háttérbe szorult a gyerekek életében, így én minden alkalmat megragadok, hogy rajzoljunk. Szeretek koncentrikusan tanítani tantárgyakat: ha a szilváról tanulunk környezetből, akkor a szilváról énekeljünk, azt fessük le, a hagyományos szilvalekvár receptjét diktáljam le és a szilvalekvárral kelljen ételreceptet gyűjteni. Szóval értitek: több érzékszervvel tudjam nyakon csípni a témákat. 
Mostanában ilyen témánk volt közösség befogadó szerepe, az új osztálytárs érkezése, mindenkit óriási értékekkel teremtett az Isten, keresnünk kell egymásban a jót stb. Ehhez most egy rajz órai anyagot mutatok be Nektek a tarka-barka városról, ahol a színek utcáiban élnek az emberek, mégis a főtéren mind találkoznak és békességben megférnek egymás mellett, sőt keresik egymás társaságát.
1. Először a rajzlapra tegyétek rá a kezeteket és ki-ki úgy rajzolja körbe, hogy az ujjainak a meghosszabbítása elmenjen a rajzlap széléig. (Többféleképpen elhelyezkedhet rajta a kéz, ahogy kedvük tartja! - amiben engedni lehet választási lehetőséget én mindig megteszem!) 

A meghosszabbított ujjak lesznek az utcák. 
2. Elkezdjük kialakítani, megtervezni a várost. Egy utcában egy színcsaládot használhatunk csak. A kék utcában kék minden: a házak, a fák, az emberek, a kutyák, az autók stb. A sárga utcában sárga. Kedvenc színeiket használhassák. Az eszköz teljesen mindegy: zsír- vagy olajkréta, filctoll, színes ceruza (festéket most ne!, túl minik a formák, nem ad sikerélményt nekik!) A középponton, a tenyérrészen lehet kialakítani azt a részt, ahol a közösség, a városlakók összeérnek, találkoznak. Lehet az templomtér, tó, játszótér, bevásárló központ. Oda minden utcából érkeznek, ezért tarka-barka. Közben megbeszélhetitek, hogy mennyire különbözünk egymástól, mégis lehetünk egymásnak támaszai, elfogadhatjuk egymást olyannak amilyen, lehetünk barátok, imádkozhatunk együtt és rúghatjuk közösen a labdát. 

Rajzoláshoz mindig nagyon szép nyugtató zenét viszek be. Az előkészítést már szünetben megcsinálom, az udvarról beérkező gyerekek a terem előtt sorakoznak. (Lenyugszanak, kíváncsian kukucskálnak be, mit készítettem elő az órára, vajon mit fogunk csinálni.) A munkaasztalokat úgy rendezem el, hogy csoportokban körbe ülhessenek összetolom a padokat (tehát nem úgy, mint egy hagyományos órán) - hangulatossá, változatossá teszi a munkát. Nem baj, ha nézik mit csinál a másik. Lesni itt nem tudnak, csak ötleteket merítenek egymástól! Ha pedig látom, hogy valaki notóriusan másolja a szomszédjáét megkérdezem: - Nem rajzolnál valami egyedit, hogy meg tudjam különböztetni a Sanyikáétól vagy Gizikéjétől? Éppen elég nekem annyi, amennyit láttam: vagy nincs ötlete, vagy nem elég kreatív... szóval próbáljátok továbblendíteni. Én most szoktatom le az enyémeket a "hasra esett hármas madárról". Tudjátok melyik az? Amelyikkel tele akarják rajzolni a lap tetejét, hogy jól kitöltsék az eget... Kérdezd meg látott-e már madarat? - ugye tudod a választ. Hát persze hogy látott. Beszéljétek meg honnan tudja, hogy madarat látott. - el fogja mondani szépen a madár ismertetőjegyeit. Beszéljétek meg, hogy a "hasra esett hármas" nem madár és próbálja megjeleníteni a lapján, amit látott... Szóval segítsük elő, hogy fejlődjön az ábrázolásban, gazdagítsuk tudatosan a formavilágát, szerettessük meg vele a színeket, irányítsuk rá a figyelmüket az apró részletek fontosságára, minél több technikát ismertessünk meg velük. 
...hiszen tudjátok, hogy ilyenkor a lelkük egy-egy kis rezdülése elevenedik meg a rajzlapon!


Osztálytermi kiállítást mindig rendezek az alkotásokból! (Megbeszéljük, szerintük kinek mi sikerült jól! - csak azt, hogy mi sikerült jól. Meg kell tanulniuk és tanulnunk jót mondani egymásról!)
E.

2011. szeptember 9., péntek

Ha gondolod, próbáld ki!

Kedves Kollégám!
Hogyan is szeretnél jól motiválni, ha te motiválatlan vagy... és nem tudod félre tenni, hogy kevés a fizetésed, nem tudod elfelejteni, hogy nem sokra tartanak, néha megaláznak és mindenki úgy gondolja, hogy a mi szakmánkat nem kell tanulni, az csak úgy jön, csak úgy van.
Kérlek, amikor bemész a gyerekek közé ezt mind felejtsd el, csak azt helyezd a szíved közepébe, hogy az a gyerek, aki veled szemben ül erről végképp nem tehet és ő most gyerek, nem majd. Csak ez lebegjen a szemed előtt! Adok néhány jó tanácsot, amivel feldobhatod a hangulatot és az órád, hátha a kihunyóban lévő parázs újra lángra lobbanhat! 
Itt van! Ha kell vidd!
1. Kipróbáltad-e már, hogy minden órán két-három gyerek nevét felírod egy karton formára, legyen az szív és gyurmaragasztóval felragasztod a táblára úgy, hogy a gyerekek ne lássák kik szerepelnek rajta. Majd ezt mondom: - Azoknak a gyerekeknek értékelem az óra végén ma a munkáját, akiknek a neve a szíven szerepel! 
Miért jó? 
-Nem tudják kit írtam fel, így mindenki hajt!
-A szív pedig mégiscsak egy szimbolika...
Változtasd a formát és színt (évszak szerint, ünnepkör szerint stb.)!
A módszer kiváló úgy is, ha behajtható oldalfülű táblád van, a fül hátuljára írd a nevet, nyisd ki és az óra végén mutasd meg kit írtál oda! 
2. Az osztályterem előtt sorakozzatok fel és gyorsan ossz ki félbe vágott mondatokat! Álljanak párba úgy, hogy értelmes legyen a mondat! Azon az órán vendégpadtársa lesz! (Van rizikója, mert nem biztos, hogy örülsz, hogy a dupla dinamitok egymás mellé kerülnek. De vállald be, mert néha egy kis színt viszel az életükbe!)
3. Tükörjáték
Ha elkezded az órát és duruzsolnak, csinálj egy egyszerű mozdulatot! Ők a tükrök, utánozzák. Bal és jobb kezeddel bökögess a mennyezet felé! Ne izgulj! Még duruzsolni fognak! Utána a bal vagy jobb lábadat lendítsd ki oldalra, persze az égbe bökögetés marad! Hidd el csöndesedni fognak, mert egyre bonyolultabb mozgássorra kell koncentrálniuk. Amikor teljes csönd van, dicsérd meg őket és üljetek le! 
Kezdhetitek a munkát! 
4. Csendesedjetek el az óra elején! Csukjátok be a szemeteket! Figyeljétek meg a háttérzajokat! Persze Ti figyeljetek a legjobban, mert mindent megfigyelnek... Az enyémek nemhogy azt mondják, hogy elment egy autó, hanem megmondják a típusát is...  (egy hátrányát elárulom, a szemközti házból egyszer egy szitkozódás hallatszott be!) A madarak csiripelésétől, a sóhajtásig, a kutya ugatásától, a járművek zajáig, a szél zúgásától, az ajtó csapódásáig mindent megjegyeznek. Nagyon jól összeszedi őket, ráhangol benneteket a közös munkára.
5. Van-e időérzéked?
Álljatok fel és azt mondod, hogy két perc múlva üljenek le! Figyeljétek meg, hogy milyen soknak érzik majd! Az egy percet nagy gyereknek már ne mondjátok, mert számolnak magukban. Akkor is elcsúsznak, mert egyre gyorsabban számolnak... Szintén ráhangol...

Az óraindítás nagyon fontos!
  • mosolyogj
  • mondd el, milyen jó, hogy velük dolgozhatsz
  • ...hogy alig vártad, hogy találkozzatok
  • és de jó lenne, ha a közös munkátok mindenkinek örömére, hasznára válna!


Az óra végén kérdezd meg, hogy jó volt-e az óra, melyik feladat tetszett a legjobban! Ha kicsöngettek törekedjetek arra, hogy minél több időt töltsenek a friss levegőn, igyanak folyadékot, ülve egyenek (étkezéskor bármelyik barátjukhoz leülhessenek). Ha duruzsolva, kulturáltan megy az evés, rakjatok be szép zenét, maradjatok közöttük és varázsoljatok nyugalom szigetet! Az én tapasztalatom, hogy megéri!
E. 

Mária Magdolna Nap címszavakban
Közös imádsággal és Csaba bácsi áldásával indultunk kovácsszénájai zarándoklatunknak. Megbeszéltük, hogy jól kell ismernünk egymást, bíznunk kell a velünk zarándoklóban, hogy kölcsönösen egymás támaszai lehessünk. 
Volt zarándok igazolványunk! 
(Bocsánat, kicsit homályos lett!)
Hosszú utunk során talentumokat lehetett gyűjteni segítőkészségért, jó cselekedért. Mindig csak az jelezhette ezt a kollégáknak, akivel a jót tették, aki a segítőkészséget tapasztalta. 
Szalonnát sütöttünk!

...ettünk...

... játszottunk...

... hegyet másztunk...

... nagyon elfáradtunk!
Gyönyörű nap volt!
E.

2011. szeptember 7., szerda

Csoportosan a szorzótáblát...

Természetesen egy játékot teszek közzé, melyet az enyémek nagyon szeretnek. Kört alkotunk, középre áll a játékmester. Azt mondja 5x8 és rámutat egy gyermekre (természetesen bármilyen szorzást, osztást mondhat!). Akire rámutat az a gyerkőc gyorsan hátralép és a jobbról, balról mellette állók egymásra mutatnak - mintha párbajt vívnának- hangosan bekiáltva az eredményt. Aki előbb elkiáltja a helyes eredményt, az nyert a párbajban, a másik tanuló ebből a körből kiesik.  Ha rossz válasz hangzik el előbb, automatikusan a pontatlan nebuló veszít. Aki végül megmarad, ő a szorzókirály... 
Szeretem, mert gyors, pörgős játék, bármikor felfrissíti őket, ha pillednének. Észre sem veszik, hogy véső és kalapács nélkül bevésünk... Teljesen fájdalommentesen és nevetve...
Bármelyik korosztálynak ajánlom 8 éves kortól felfele! (Mi kollégák is úgy ordítjuk a választ, mintha muszáj lenne kiabálni, de annyira szeret az ember nyerni!)

Ma esti program:
SZILVALEKVÁR!
(Holnap pedig a szilvát tanítom, viszek nekik egy cseppnyi kóstolót!) 
E.

2011. szeptember 6., kedd

A kis falusi...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vagány, életrevaló kisfiú. Ez a kisfiú nagyon gyorsan tudott futni, mindenkinél nagyobbat dobni, pillanatok alatt tudott mozgássorokat megtanulni. Kedvenc tantárgya a testnevelés volt és a többiből is szépen megállta a helyét. Barátai szerették, a közösségéért szívesen hozott áldozatot. Egy szép napon felvetődött otthon, hogy ennek a gyereknek bizony sportiskolába kell járnia, mert a helyi iskolának nem elég nagy a tornaterme, a faluban, ahol él nincsenek sportklubok, utánpótlás csapatok, foci akadémia. 
Így is lett. Irány a hajnali vonat, nosza be Pécs...
Sajnáltam.
Megértettem.
Olyan dologban tehetséges ez a legény, amiben mi nem tudjuk röptetni...
Örültem, hogy az Öccsétől naponta megkérdezhettem: - Na, mi van vele? Talált barátokat? Volt már edzésen? ...a válasz először csendes volt...
... másnap kicsit panaszos...
Ma reggel a fiú már az Anyukájával várt az iskolakapuban. Könnyes szemmel mindketten. 
-Nem fogadták be a "kis falusit"! Szökdösnie kellett volna ki az ablakon, együtt cigizni a bokor alatt velük, átvágni a kiléptető rendszert, eltűrni a megalázást... Nem ment! 
Ő nem ehhez volt szokva! 
Örömmel borult rám, amikor ölelésemmel köszöntöttem: - Isten hozott ismét a fedélzeten!
Ma már be sem ment a "nagy" városi iskolába, mindent Anyukája intézett, táska nélkül velünk maradt... csak úgy. Jó volt látni, ahogy üdvözölték az osztálytársak, jó volt látni a szemében azt a könnycseppet, mely szívből jövő hála volt! Visszatérhetett a fészekbe! 
E.

2011. szeptember 5., hétfő

Élménybeszámoló

Az iskolakezdés elképzelhetetlen nyári élménybeszámoló nélkül! 

Mi így csináltuk!
Vonalas papírra megírtuk a fogalmazást, ki-ki a saját élményét, majd sátrat hajtogattunk.

A sátor bélése lett a fogalmazás, majd kidíszítettük őket. 


Végül felvertük a tábort... Szünetben egymás sátrait nyitogatták és olvasgatták kivel mi történt a nyáron.


Az osztályunkba új tanuló is érkezett. Megkérdeztem vállalja-e, hogy aki akar kérdést tesz fel neki, hogy jobban megismerhessük. Nagyon jókat kérdeztek tőle a gyerkőcök és látszott rajta, hogy örömmel válaszol. 
Játszottunk egy jó memória fejlesztő játékot:
bevittem egy feltekert plakátot összegumizva majd azt állítottam belekukucskálva, hogy ez egy távcső. Továbbadom a mellettem állónak és ő azt állítja: - Ez nem egy távcső, hanem egy kígyó. Ő is továbbadja: - Ez nem egy távcső, nem egy kígyó, hanem egy horgászbot. Ugye érthetően írtam le a szabályt???
A feltekert plakát volt lázmérő, ceruza, kolbász, sodrófa, fogkefe, kötőtű, szívószál stb. Szóval nagyon ügyesek voltak és bátran szabadjára engedték a fantáziájukat. 

Mit csináltam este?
Szilvalekvárt készítettem sütőben. Még nem csináltam ilyet, de remélem finom lesz...
...és a fagyasztóba is került néhány zacskóval.
Ha lesz rá időm, úgy szeretnék rá igés címkét ragasztani...

Képzeljétek a lekvár nagyon finom lett, viszont kegyetlenül sűrű. Lehet, hogy végérvényesen üvegbe tettem? Túl sokáig volt a sütőben? Semmi zselésítő, tartósító, keményítő, tömörítő nem került bele. Vajon ki lehet venni majd az üvegből télen? 
- Majd elmesélem...


Szép estét mindenkinek!
E.

2011. szeptember 3., szombat

Itt van az ősz, itt van újra...

Nyáron kiesett a látókörömből a blogvilág. Építkeztünk, udvart rendeztünk, rengeteget leszedtem, pucoltam, daraboltam, magoztam, befőztem és fagyasztottam. Ahogy néztem időnként mindannyian belekeveredtünk ebbe a szezonális munkába. Persze jutott a pancsolásból, a napból, a hintaágyból, a fagyizásból is. Augusztusban, amikor végigmentem a falun, viccelődtem a gyerekekkel: - Szóljatok ám, ha nagyon unatkoztok! Csak kiabáljatok be a kerítésen és már be is csöngetek! Másnap már kezdhetjük is az iskolát!
Legnagyobb meglepetésemre a gyerekek nagyon várták a sulit, sőt elmondták, hogy már unatkoznak kicsit otthon, hiányoznak a barátok, a mindennapos sztorik, játékok. Náluk jobban már csak néhány szülő fogalmazta meg azt, hogy nem tudnak mit kezdeni unatkozó, nyűglődő gyermekeikkel és szintén a sulikezdés után áhítoztak. Elérkezett a várva várt nap (bármennyire furcsa, amint belépek a suliba és megcsap a szaga, a zaja, egyből elkap a lendület - 26 éve így van!), a templom előtt szaladtak a gyerekek, üdvözölték egymást és engem. Kicsi elsős babagyerekek fogták anyuka és apuka kezét, távolabbra még nem merészkedtek tőlük. Láttam az anyukák és apukák szemén, hogy valamennyiük életében mérföldkő a pillanat, volt, aki a miséről könnyes szemmel jött ki. Vigasztalnálak benneteket kedves anyukák és apukák, de hiteltelen lenne... ezt a terhet egy életen át cipeljük mi szülők, pillantásunkon ott az aggodalom, az ösztönös drukk, hiszen mindannyian a legjobbat akarjuk gyermekeinknek. Én is ugyanezt éltem át (és élem át) anyukaként, most már tudva, hogy ettől, amíg élünk nem szabadulunk és nem szabadulhatunk. Ha egy akadályt átugrott is a gyermekünk és letöröljük homlokunkról a verejtéket, -Hú! Megvan! Sikerült! - már jön is a következő kihívás... Én egy ideje Istenre bízom a dolgokat és beláttam, hogy a legtöbb, amit tehetek, ha imával kísérem a mindennapjaikat!
Kis igés könyvjelzőt és csokit adtam a tanítványaimnak az első napon, hálát adtunk, hogy mind egészségben visszatértünk a vakációról és készek vagyunk arra, hogy közösen dolgozzunk, együtt sírjunk és nevessünk!


"Legyetek mindnyájan egyetértők,
együttérzők,
testvérszeretők,
könyörületesek,
alázatosak."
(1Péter 3,8)

Szép tanévet kívánok minden gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak!
Erika